„Nem úgy terveztük, hogy ott éljük le az életünket. Egy évre indultunk, kettő lett belőle, és elképesztően feltöltő volt” – mondja Halmos Ádám. Éppen a júniusi könyvhétre költöztek haza családjával Bali kulturális központjából, Ubud városából. Az volt az egyik fő motivációjuk két éve, hogy a gyerekeik hadd járjanak kis ideig az ottani különleges nemzetközi iskolába, a dzsungel közepén működő Green Schoolba. (Korábban Baráth Barna, a REAL School alapítója költözött ki oda a családjával, és át is vette egy időre az iskola menedzselését, aztán Cseke Eszter és S. Takács András – az On the Spot – rendezkedtek be Balin, többek között azért, hogy a fiuk kipróbálhassa a Green Schoolt.)
„Fantasztikus közösség alakul ott mindig, ráadásul úgy, hogy a tagok két-három évente lecserélődnek. Kilencven százalékban expatok gyerekei járnak az iskolába, olyanok, akik jellemzően egy-két évre költöznek Balira” – meséli Ádám. Mindannyian vagy azért mennek oda, hogy sabbaticalt vegyenek ki, és pihenjenek, vagy hogy távolról dolgozzanak, kizökkenve az addigi életritmusukból.
Az a közös bennük, hogy valami nagyon újszerű élményt akarnak adni a gyerekeiknek, és van idejük rá, hogy a család sokat legyen együtt. A balinéz kultúra mindennek különleges alaphangot ad.
Azért a negatívumokat sem hallgatja el. Indulat nélkül, a maga nyugodt módján, afféle érdekességként meséli el – ha már maga is iskolaalapító (Halácsy Péterrel ők hozták létre anno a Budapest Schoolt – a szerk.) –, hogy miben lehetne jobb szerinte a Green School.
„Abban bizony fejlődhetnének, hogy mekkora kihívásokat állítanak a gyerekek elé, mert van olyan korcsoport, ahol nem challengelik őket eléggé. Nyilván minden gyerek más élethelyzetben van, amikor ott tanul, így másképp hat rá az iskola teljesen egyedi a curriculuma. Elképesztő történetek vannak, találkoztam például olyan nyugat-európai családdal, ahol a gyereket az öngyilkosság elől menekítették Balira, és ott szinte kicserélődött. Sok a megható sztori, családok jönnek ott helyre, mások meg szétmennek, erősen energizált az a hely.”
Ádám afféle buddha üzemmódban ül velem a kávézóban – bár utólag azt mondja, talán inkább csak a hőség miatt tűnt olyan nyugodtnak –, az sem zavarja, hogy percekig kell várnia a kártyaterminál működésére. Pedig közben a kiadója standjánál már kisebb tömegek várják a dedikálásokat: Alföldi Róbertet, Csányi Vilmost, Gárdos Pétert, Kepes Andrást. Úgy tűnik, tényleg jól megtanulta a türelmet Balin – nem mintha korábban idegesnek ismertem volna meg. Azt mondja, a balinéz emberek nagyon elfogadók, amiben biztosan szerepet játszik, hogy minden pillanatukat meghatározza a szakralitás, legyen szó mezőgazdasági tevékenységről, ünnepekről, amiből számtalan van nekik, avagy halálesetről.
„Az expat közösség már csak azért sem stresszes, mert ebben a közegben él, másrészt mert sokan épp azért mennek Balira, hogy ne legyenek stresszesek. Nem az van, hogy ott nem kerülsz dugóba, sőt gyakrabban kerülsz bele, mint itthon, de a balinézek végtelen nyugalommal reagálják le a stresszes helyzeteket. Dühbe gurulhatok ötpercenként, ráfoghatom a gyerekkori traumámra, vagy lehet az is, hogy mosolyogva végigülöm a dugót. Mi kint megtanultunk így tenni. Igaz, az elképesztő páratartalomtól és a konstans harminc foktól el is kezd az ember más tudatállapotba kerülni.”
Trópusok után mediterrán világ
Sokkal több időt szánnak arrafelé a mindennapokban a sportolásra, főleg a keleti mozgásformákra, a jógától a meditáción át a relaxációig, ami mind segít a stresszmentes életben. Komoly sport Balin a tollaslabdázás, de nem a parton ütögetnek, mint a Balatonnál, hanem csarnokban, szigorú edzéseken játszanak.
„Önmagamhoz képest meglepően sokat táplálkoztam vegán módon. Az biztos, hogy nem akarom elhagyni a húst, de az a közeg jobb volt a növényi étrendhez, és jobban tudtam figyelni a testem reakcióit, hogy mi esett jól. Nem a hosszú élet a jó cél, hanem az a fontos, hogy tudunk-e minőségi életet élni, sok-sok jó pillanatot eltölteni a családunkkal és azokkal, akikkel szeretünk együtt lenni. Ilyen különleges pillanatból nekünk nagyon sok adódott az elmúlt két évben. De nekem az is ilyen, amikor a szerzőimmel egyeztetek. A jó beszélgetések tényleg fel tudnak tölteni.”
Persze a gyerekeik nem váltak buddhista szerzetessé, de nyilván hatott rájuk, hogy papucsban, rövidnadrágban flangálhattak, és a sárban dagonyázhattak egész nap. „Gyerekebbek tudtak maradni azáltal, hogy több időt töltöttek a természetben, zöld vette őket körül, és kevesebb digitális eszközt használtak. Ubudban lényegében falusi életet él az ember, és közben a világ legjobb gyógyászai, jógatanárai gyűlnek ott össze.”
Abban viszont elfáradt Ádám, hogy közben a cégvezetést ötórás időeltolódással, kéthavonta hazajárva vigye. „A mentális kapcsolgatás a két világ közt főleg az elején volt nehéz – mondja –, mert amint hazajöttem, a stresszes közeg azonnal beszippantott. Át kellett állítanom az agyam, hogy olyanokkal beszélgetek, akiknek itt reggel van, és tegnap mondjuk tüntetésen voltak.”
Délkelet-Ázsiát többé-kevésbé körbeutazták az elmúlt két évben, és amúgy is visszavonzotta a családot Európa. Azt mondja, kint is leginkább európaiakkal barátkoztak, és nyilván hiányzott a magyarországi – vagy inkább az európai – magaskultúra, az az ő igazi közegük. Ám mivel a nemzetközi létformát fent akarták tartani, ősszel Lisszabonba mennek egy kis időre úgy, hogy megtartják a kétlakiságot.
„A világ az én kék zónám, vagy mondhatnám, a mindenkori otthonom a kék zóna” – nevet Ádám, és azt gondolom, éppen úgy meg tudná indokolni, ha mondjuk Helsinkibe vagy Izlandra, netán Szicíliára költözne, mint ahogy megmagyarázza, miért választották most Portugáliát. Mindenesetre logikusan hangzik, hogy a trópusok után a mediterrán világot is kipróbálják.
Azt mondja, ott nagyon sok nemzetközi iskola van, csak az elmúlt egy-két évben négy–ötezer új hely nyílhatott, hiszen ma már több mint egymillió expat él a tízmilliós Portugáliában. Az ingatlanárak pár éve még elég alacsonyan voltak, akkoriban rengetegen költöztek ki a napsütötte országba, és a portugál Golden Visa program az egyik legkeresettebb rezidens befektetési program volt tavalyi megszűnéséig, rengeteg britet és amerikait vonzott Lisszabonba és környékére.
„Nem reménykedünk, hanem a lehetőségeket vesszük számba, tegnap tanultam Máté Gábortól, hogy ezt így kell. Szóval megnézzük a lehetőségeket, hogyan lehet ott nyugodt életet kialakítani.”
