Bár évtizedek óta használunk fej- és fülhallgatókat, a gyártók még ennyi idő után is tudnak és akarnak innovatív megoldásokkal előállni. Egyre kényelmesebb és kezelhetőbb eszközöket kínálnak, de legfontosabb céljuk a jobb hangminőség.
Ideális esetben az ember csendben, mindenféle zavaró tényező nélkül hallgatna a fej- és fülhallgatókon zenét, podcastokat vagy hangoskönyveket. Csakhogy sokszor zavarók a külvilág zajai: az utcán a város morajlása, utazás közben a jármű mormogása, az utastársak hangoskodása, otthon pedig a fúró szomszéd vagy a tévéző családtagok. A „passzív” megoldások, azaz a fülpárna, illetve fülgumi hatékonysága igen korlátozott, ezek csupán a külső hangok tíz–húsz százalékának kiszűrésére képesek. Azonban léteznek olyan, úgynevezett aktív zajszűrő technológiák (Active Noise Cancellation, ANC) is, amik ennél sokkal többet tudnak – legalábbis elméletben.
A piaci szereplők közül az egyik legmesszebbre a Sony jutott eddig, és nyugodtan mondhatjuk, hogy amit az ANC-ről lehet tudni, azt a japán konszern tudja. A közelmúltban rukkolt elő a legújabb aktív zajszűréses fej- és fülhallgatójával. Megnéztük, hogyan is működik ez a technológia.
Koltják egymást
Sony WH-1000XM5 fejhallgató
Ára: 140 ezer forint
A letisztult, szuperelegáns fejhallgató hangszóróházain elhelyeztek egyenként négy mikrofont, ezek szüntelenül monitorozzák a külvilágot. A termékbe épített, saját fejlesztésű processzorok feldolgozzák a hangjeleket, majd valós időben ugyanakkora, de negatív előjelű frekvenciákat, úgynevezett ellenhangokat bocsátanak ki a hangszórókon. A felhasználó fülében a hangok és az ellenhangok találkoznak, és kioltják egymást. Az ember csak azt tapasztalja, hogy hopp, nincsenek külső zajok, csendben hallgathat zenét.
Mindez papíron pofonegyszerűen hangzik, de a jó ötlet nem mindig párosul megfelelő színvonalú megvalósítással.
A WH-1000XM5-nél erre nem nagyon lehet panasz, kipróbáláskor azt tapasztaltuk, hogy igen hatékonyan szűri ki a külső zajokat. Azt nem mondhatjuk, hogy a zajszűrés tökéletes, van még hova fejlődni, de az eddigi eredmény nagyon meggyőző. Az első néhány alkalommal konkrétan sokkoló az élmény, mert a csend sokkoló. Pláne, ha olyan helyen használjuk, például egy irodában, amihez tudat alatt a zajosságot társítjuk.
Mindez már önmagában is hasznos lenne, de ráadásul a hangminőségre sem lehet panasz. Ezt a korábbi Sony-termékek ismeretében azért el is vártuk, és szerencsére a WH-1000XM5 nem okozott csalódást. A zárt, úgynevezett over-ear, azaz a fület körülölelő kialakítású készülék hangereje, érzékenysége kellően nagy.
Hanghibákat egyáltalán nem tapasztaltunk, és a már említett processzorok arra is képesek, hogy a satnya minőségű forrásanyagokat egy picit feljavítsák. A telt, gazdag basszusoknak köszönhetően élettel teli, dinamikus a hangzás. A hétköznapi használat, tehát zenehallgatás, filmezés vagy játék során a sztereó hangtér jónak tűnt, és amikor kipróbáltuk a Fraunhofer Intézet direkt erre a célra megalkotott tesztállományaival, végképp bebizonyosodott: ez a fejhallgató ebben a versenyszámban is elit kategóriás teljesítményt nyújt.
Picike ékszer
Sony WF-1000XM5 fülhallgató
Ára: 125 ezer forint
A nagy fejhallgató nemrég Magyarországon is megjelent, megtévesztően hasonló nevű családtagja a valódi vezeték nélküli fülhallgatók táborát erősíti. Ez manapság rém divatosnak számító termékcsoport, nem is ok nélkül, hiszen ezek a készülékek kicsik, alig foglalnak helyet, és igen diszkrétek.
A Sony WF-1000XM5 is kompakt darab. Ennek ellenére ez is megkapta a cég aktív zajszűrő technológiáját, pár kis különbségtől eltekintve ugyanazt, amit a fejhallgatónál is alkalmaznak. Itt csak három mikrofont építettek egy-egy eszközre, viszont a feldolgozó processzor már újabb generáció. A hagyományos fülgumik helyett poliuretán habból készült fülpárnákat vetettek be, ez ebben a termékkategóriában szokatlan megoldás. Az volt vele a cél, hogy növeljék a passzív szűrés hatékonyságát, ezért fizikailag lezárják a hangok elől a hallójáratba vezető utat.
Kipróbáltuk, és arra jutottunk, hogy a zajszűrés jól működik, elhalkult a külvilág. Jelenleg az egyik legkiválóbb, valódi vezeték nélküli fülhallgató. De az is tény, hogy ezen a téren bizony a nagy testvér, a WH-1000XM5 érezhetően jobban teljesít. Ezek a pici fülesek nem vehetik fel a versenyt a hagyományos fülhallgatókkal, azok jobban izolálnak, és hatékonyabbak az ellenhangok kibocsátásában.
Fényes, lakkfekete készülékházával a Sony WF-1000XM5 is elegáns. Olyan, mint egy picike ékszer. Ennél is fontosabb talán, hogy a hang minősége is rendben van, ebben a szegmensben is a jelenlegi első osztályba tartozik. Kellően hangos, érezhetők a basszusok, nem hiányzik a dinamika sem, a megszólalás naturális. Egy jobb tradicionális fejhallgatónak, így például a Sony WF-1000XM5-nek persze ebben sem lehet riválisa, hiszen a nagyobb hangszórókamra vagy a méretesebb membránok által kínált fizikai előnyöket nem lehet semmissé tenni.
Mindkét Sony termékben megtalálható még egy, az aktív zajszűréshez kapcsolódó funkció, az úgynevezett Ambient üzemmód. Ez is a termékre épített mikrofonokra épít, akárcsak az ANC. Csakhogy itt a cél éppen az, hogy a külvilág zajait bejuttassák a fülbe. Nagyon hasznos lehet beszélgetéseknél, hiszen a funkciónak köszönhetően nem kell kivenni a fülből vagy levenni a fejről a fülest. És jó szolgálatot tehet az Ambient mód vezetésnél, biciklizésnél, rollerezésnél, vagy úgy általában a közlekedésnél is.