Az első intró első mondatai kopognak, rövidek. Aztán belejövök. Jó sztorik is vannak itthon, nézek vissza magamra 2013-ból. A jó hír: ma is számtalan jó sztori van itthon, és (bocs) én már akkor is tudtam, hogy nem fognak elfogyni.
Jönnek fiatalok, akiknek minden, ami addig volt, történelem, és meg akarják magukat csinálni. Mint Bence, Albert, Kirill és Botond, akik kapitalisták és zöldek is, így nem csoda, hogy toronymagasan nyerték a Forbes10 közönségszavazását, hogy ki legyen a tízéves magazin címlapján. Vagy itt van Szabó Balázs, aki 31 évesen lett a Hold vezérigazgatója, és Vonnák Diána, aki szintén harmincas, de már díjazott író, Ukrajna-szakértő. Mások pedig egyszerűen a radar alatt vannak, és mi megtaláljuk őket, mint a Chemaxon csapatát.
Amit a magántőke-alapozó, strómanozó, urambátyámozó, susmusuló elit kézzel-lábbal bont, azt mi és még jó páran ebben az országban (többen, mint gondolnád) két kézzel építjük. Ha messziről nézem, ez a legmaradandóbb értéke annak, hogy van magyar Forbes. Megmutatjuk, hogy még most is mennyi tehetséges és sikeres vállalkozó él itthon. Amikor pedig a szabadpiaci verseny újra divat lesz e honban, eggyel több tégla lesz, amire alapozni lehet.
Van ennél kevésbé magasztos, de annál kézzelfoghatóbb értelme is a lapnak, ami mellé időközben felnőtt a Forbes.hu, az esemény- és workshopsorozat és az üzleti klub is: ötletet ad, inspirál és szórakoztat.
2013. november
A nyomtató feje föl-le járt az alagsorban. Azt a jellegzetes hangot adta ki, ami a 90-es évek elején minden irodában hallható volt. Leporellós papír kellett hozzá. Valójában ma sem tudom, mit nyomtattak rajta, de járt szüntelenül. Szüleim könyvelőirodája garázscégnek indult. (…) Családi vacsoraasztalunknál ügyfelekről és alkalmazottakról, osztrák és német családi cégekről, csodált vállalkozókról és néha el nem vállalt munkákról repkedtek a történetek. Akkor még nem tudtam, hogy ez milyen nagy szó. Hogy mit jelent, ha felnő egy generáció, amelyiknek a vállalkozás természetes, az ügyfelek kiszolgálása magától értetődő, a kemény munka a mindennapok része, a tisztesség alap. (…)
A történeteknek erejük van. Ahol a kapitalista történeteket hangosabban és őszintébben mesélik el, ott a kapitalizmus és vele a demokrácia is biztosabb lábakon áll. (…)
Szép és olvasmányos újságot szeretnék csinálni. Olyat, ami történeteket mesél, és nem cikkeket közöl. (…)
Jó sztorik is vannak itthon.