Bárkit kerestek meg a sorozattal, szinte mindenkiben megállt az ütő. Zámbó Jimmy idősebb verzióját Nagy Ervin játssza, eleinte győzködte magát, mondván, „rózsaszín esztrádműsorra” senki nem lesz kíváncsi, de ha a történet keményebb, drámaibb oldalát is meg lehet mutatni, akkor működhet. Volt pillanat, amikor már csak ketten voltak befutók a szerepre, és épp Ervin állt vesztésre. „A Kincsem és a Terápia. Csak ezt a két munkát akartam annyira életemben, mint A Királyt” – mondja.
Ő hívta először Schell Juditot az idősebb Edit asszony, Jimmy későbbi feleségének szerepére. „Azért egy pillanatra én is bent tartottam a levegőt – Judit ezt is direkt rövid hatásszünettel meséli. – Amíg bent tartottam, Ervin addig is győzködött, hogy higgyem el, nagyon jók a könyvek, új streamingfelület jön, új színvonal.”
„Utólag belátom, nagyon jó témaválasztás volt” – konstatálja Jimmyről Zomborácz Virág vezető forgatókönyvíró (Egynyári kaland). Mikor Herman Péter – Pierre –, a sorozat showrunnerje, és Kovács Dániel Richárd (Éjjel-nappal Budapest, Válótársak, Apatigris, Mellékhatás, A Tanár), a sorozat főrendezője megkeresték Virágot, ki hitte volna, ő is a szemöldökét húzogatta. Aztán rögtön meglátta, milyen jó sztorit lehet ebből kihozni. És nem azt a sztorit, amit elsőre gondolt volna.
A munkálatokat hátterezés előzte meg Hatala Csenge oknyomozó író vezényletében. Csenge felkutatta a családtagokat, barátokat, ismerősöket, zenésztársakat, mindenkit, és hatalmas stósz papírral ment el Virághoz és Dánielhez. Ezután sorra látogatták a hozzátartozókat, bő egy év alatt több mint negyven emberrel beszéltek. „Ő ezt mondja, ő azt mondja, ő meg amazt. Mindenkinek megvan a maga igaza vagy verziója. Lesznek epizódok, ahol szemszöget váltunk, és más karakterre épülnek – teszi hozzá Virág. – A karakterek hol ellenszenvet váltanak ki, hol törékenységet látsz bennük. Nemcsak arról szól, hogyan megy Jimmy szép lassan tönkre, hanem hogy körülötte hogyan sínylette meg mindenki ezt az egészet.”
Persze, hogy Ervin szerint megosztó lesz az általa alakított Jimmy. Szinte pislogás nélkül emlékszik vissza a szerepre. Hosszú monológokba kezd, átadja magát a Jimmy-életérzésnek. A zenészt a produkció végére úgy ismerte meg, mint „aki már fiatalkora óta hiányolja a szeretetet, az elismerést”. „Aki az elitbe vágyott, Presserék mellé a felső polcra, mégsem fogadták be, és ezt élete végéig borzalmas sértésnek élte meg. A kiszámíthatatlanság mellé ugyanannyi elveszettséget, sebezhetőséget is próbáltam a játékba tenni. Azért az én Jimmym sírni is fog.”
Olasz Renátó mint fiatal Zámbó Jimmy és Staub Viktória mint fiatal Edit asszony A Király című sorozat forgatásán
Zomborácz Virág, a sorozat vezető forgatókönyvírója