Dicomlab
– tervező szoftver fogászoknak
A világ összes hiányzó fogán pénzt keresne újításával ez a magyar cég, írtuk januárban a Dicomlabról. A szegedi startup fő terméke egy fogászati műtéti tervezőszoftver. A Smart Guide azóta a fogpótlás teljes folyamatát támogató keretrendszerrel és egy online okosáruházzal egészült ki.

Now Technologies
– kontroller kerekesszékeseknek
A 2014-ben alapított medtech cég saját innovációjával a kerekesszékkel közlekedők számára fejleszt vezérlést és elektronikát. Mesterséges intelligencia, illetve gépi látás segítségével akadályelkerülő és önvezető funkciókat fejlesztenek okosvezérlőjükbe. Az USA-ban és az EU-ban is jelen vannak.(Az ötletgazda Juhász Márton már a 2017. decemberi Forbes Next címlapján is szerepelt.)
Appercell Biotech
– sejtelemzés és adatvizualizáció
Gyorsabb és olcsóbb gyógyszerfejlesztési folyamatokat, mesterségesintelligencia-alapú sejtelemzést és adatvizualizációt ígér az Appercell biotechnológiai startup. Korábbi portrénkban úgy fogalmaztak: „Tulajdonképpen miniagyakat és -szíveket hozunk létre egy tálcán, aztán teszteljük őket, hogy hogyan reagálnak.” Több komolyabb befektető is megjelent már a cégben, köztük Hernádi Zsolt kockázatitőke-alapja is. A cég idén tervezi a piacra lépést a termékkel.
Kinepict
– röntgenes képalkotás
A Semmelweis Egyetemről elinduló startup a mesterséges intelligenciát hívja segítségül, hogy forradalmasítsa a röntgenes képalkotást: a kifejlesztett eszköz kisebb röntgenterheléssel és kevesebb kontrasztanyag-használattal az eddiginél jobb minőségű képet ad az érrendszer állapotáról. A legutóbbi startuplistánkon kilencedik helyen befutó Kinepictre már több, az ágazatban aktív befektető is felfigyelt.
Diabtrend
– applikáció cukorbetegeknek
Cukorbetegeknek fejleszt terméket a Diabtrend, az algoritmus és a köré fejlesztett alkalmazás digitális ételnaplózás alapján jelzi előre a várható vércukorszintet. A cél olyan termék, amivel napi öt perc elég a szükséges „diabéteszmenedzsmenthez”. A cégben egy ismert cápa, Balogh Petya is angyalbefektető lett.

Scipher Medicine
– gyógyszerkutatás
Barabási Albert-László gyógyszerkutató cége a harmadik lett a legforróbb magyar startupokat felvonultató áprilisi listánkon. A cég az Egyesült Államok egyik legnagyobb magán-egészségbiztosítójával végez gyógyszerteszteket, köztük a Covid-19 gyógyszerét is, miközben egyre-másra lépnek partnerségekre a mesterségesintelligencia-alapú, személyre szabott gyógyszerfejlesztésükben is. A Scipherben az ágazat nagyágyú befektetői is jelen vannak, a behúzott finanszírozás mértéke meghaladta a tízmilliárd forintot.
Turbine AI
– sejtmodellezés a rákkutatásban
A budapesti startup digitális sejtmodellek és szimulált kísérletek segítségével modellezi, hogy a rákos sejttípusok milyen reakciót adnak bizonyos gyógyszerekre, így gyorsítja fel a rákkutatást. Igazi góliátok, így az Accel és az XTX Ventures is beszálltak a cégbe. A Turbine AI idén és tavaly is fent volt a legforróbb startupokat rangsoroló listánkon.

Menten AI
– fehérjetervezés gyógyszerfejlesztőknek
A kanadai–magyar alapítású startup a kvantumszámítógépek és mesterségesintelligencia-algoritmusok segítségével tervez proteineket, ezzel jelentősen felgyorsítva az új generációs gyógyszerek fejlesztési szakaszát. Akkora a cég potenciálja, hogy a világ egyik legjobbjának tartott Y Combinator akcelerátor programjába is bekerült.

Sineko Global
– radiológiai segédszoftver
A fiatal, első startupjukat építő alapítók olyan mesterségesintelligencia-alapú radiológiai segédszoftvert készítenek orvosoknak, amivel strukturáltan lehet adatbázisokba rendszerezni a radiológiai leleteket. Ráadásul azt tervezik, hogy az elkészült leleteket a szoftver fordítsa le „emberi nyelvre” is, hogy ne csak az orvosok, de a betegek is megértsék őket. A terméket az Egyesült Államokban már használja egy partner, és tesztelik egy svájci klinikán is.

Fitpuli
– digitális egészségapplikáció
A Fitpuli gyakorlatilag egy digitális munkahelyi egészségprogram: az okostelefonra készült platform a munkavállalók fizikai és mentális egészségének fenntartásában segít, így hozzájárulhat a vállalati hatékonyság növeléséhez. Az alkalmazás lényegében egy fedél alá tereli azokat az extra információkat, amiket eszközeink – okoskarkötők, okosórák és más, kifejezetten aktivitást mérő eszközök – gyűjtenek rólunk.
Entremo
– diagnosztikai karperec
Öt, egyetemi és nemzetközi ötletversenyeken összeszokott egyetemista alapította a diagnosztikai karperecet fejlesztő Entremót. A termék egészségügyi intézményekben monitorozza számos beteg fontosabb paramétereit, időt és energiát takarítva meg az egészségügyi dolgozóknak. A startup nagyon fiatal, egyelőre a pilot programon vannak túl, a piacra lépés még várat magára.


Phoenix Orthosis
– segédeszköz a stroke-on átesetteknek
A startup terméke az agyvérzésen átesett páciensek rehabilitációját segíti. Stroke után gyakori állapot a görcsös alkari bénultság: a betegek nem tudják kinyitni ujjaikat. A cég egy ortézist fejlesztett, ami alulról, a tenyérből segíti kinyitni az ujjakat. Az igazi innováció a dologban, hogy ehhez egy olyan fémötvözetet használnak, ami deformálható, de hő hatására visszaáll a kiinduló állapotába.