A Magyar Idők információi szerint a Puskás AFC az Olaszországból hazacsábított Sallai Roland játékjogáról kész lemondani, amennyiben a ciprusi Apoel Nicosia 2 millió eurót fizet a 20 éves és háromszoros válogatott magyarért. Több mint 600 millió forintról van szó – de vajon sok vagy kevés-e ez akkor, amikor a PSG dobálja a 100 milliókat (euróban!) a játékosokért?
A Puskás Akadémia eleve a magyar futball furcsa szerzeménye, olyan legenda nevét viseli, aki sohasem játszott a csapatban vagy élt Felcsúton, és az akadémia szó sem fedi teljesen a valóságot, hiszen az első osztályba idén feljutó csapat több mint 10 játékost igazolt, saját nevelésű fiatalt alig engednek ki a gyepre tétmeccsen.
Bármekkora nagy üzlet is a futball, akadémiát alapítani nagy kockázat, még Magyarorzágon is, ahol az állam több csatornán keresztül tömi a pénzt a sportágba. Talán furának tűnik az összehasonlítás, de az üzleti modell a modellügynökségekéhez hasonló. A vállalkozás pénzt invesztál egy-egy igéretes jelöltbe, és vár, miközben kijárt útja nincs a sikernek, ráadásul a folyamatosan változó divatipar miatt nem mindig lehet tudni, épp milyen típusú modellek kinevelésére lehet szükség. Az ügynökségek számolnak azzal, mennyit érdemes valakire költeni, a megtérülés pedig sokszor egész egyszerűen a véletlennek köszönhető. 2015 decemberében a nyomtatott kiadásban írtunk a magyar modelliparról – a nagy szereplők forgalma alapján a piacot 100-120 millió forintosra lőttük be. A futball persze más, mert sokkal több embert mozgat meg, nagyobb a merítési lehetőség, és a nevelőegyesület kap pénzt az eladott játékos után a későbbi üzletekből is (a modellek csak akkor adnak az anyaügynökségüknek, ha idehaza van munkájuk). A futball már csak az elért emberek száma miatt is nagyobb üzlet, az állami mankóval és azzal, hogy a sportág globális iparággá fejlődött, több milliárdásra tehető az akadémiák piaca csak Magyarországon. Az átigazolási díjak ráadásul őrült módon futnak fel, tehát teljesen racionális döntésnek tűnik, ha valaki vállalva a kockázatokat, úgy dönt, fociakadémiát indít.
Az, hogy valaki gyerekkorában tehetséges, még nem garancia semmire. A saját utánpótlására erősen alapozó FC Barcelona akadémiáján az elmúlt években számos tehetség feltűnt, de a nagycsapatig a tinédzserkorukban sztárolt futballisták el sem jutottak többnyire (az új Messinek kikiáltott Gai Assulin például még mindig csak 26 éves, a Sabadellben focizik). Addig viszont rengeteget költenek ezekre a srácokra, ami persze egy-két eladással meg is térülhet (a nevelőegyesületek mindig kapnak részesedést, ha később egy mentoráltjuk klubot vált). Biztos recept nincs, rengeteg a buktató, és egy sérülés elég hozzá, hogy az addigi befektetés pillanatok alatt lenullázódjon. A foci közben globális iparág lett – már nemcsak a vb mozgatja meg a szurkolókat, az európai top bajnokságok meccseit Ázsiában és Afrikában is közvetítik, miközben lendületesen fejlődik az észak-amerikai liga is. Felvevőpiac tehát bőven van.
A PAFC most 2 millió eurót kereshet egyetlen játékoson, ez magyar viszonylatban is sok. Csakhogy tisztában legyünk a nagyságrendekkel: ez az összeg a negyede a Felcsút csapatának jelenlegi teljes értékének. Ez sem kis összeg, a magyar bajnokságban ezzel a harmadik legértékesebb keret az övék – úgy, hogy tavaly még a másodosztályban vitézkedtek. Az arányokat tekintve Sallait túlárazták, a magyar bajnokságban focizó legértékesebb magyar is csak 1,3 milliót ér a Transfermarkt szerint.
Nemzetközi kitekintés
Az európai transzferpiac nyáron a legaktívabb a klubfociban – ekkor adják-veszik a legtöbb játékos. Az idei nyár abból a szempontból kiemelkedő, hogy a korábban katari tulajdonba került Paris Saint-Germain (PSG) 222 millió eurót fizetett egyetlen játékosért, az FC Barcelonának tették le a brazil Neymar kivásárlási árát (ha valaki ezt az összeget kifizeti, a klubnak el kell engednie a játékosát). Az eddigi rekord 105 millió euró volt, nagyon gyorsan, egy év után megdőlt, ráadásul elég magasra került a léc. Mi ezzel a gond, és mi köze ennek a magyar focihoz?
A probléma leginkább az, hogy a PSG a pályán kívül egyáltalán nem egyenlő feltételekkel versenyez – a világ egyik leggazdagabb állama áll a klub mögött, nincs az a pénz, amit ne tudnának valakiért kifizetni. Ezt nem csak egy hangzatos túlzás, idén nyáron bebizonyították, hogy tényleg így van. A hírek szerint közel 180 millió euróért jön a másik sztárigazolás a csapatba – a 18 éves francia, Mbappé az AS Monacóból (a vételárból itt csak nagyjából 100 millió lesz készpénz, a maradék nagyságrendben játékosokat adnak át). Nem tisztázott pontosan milyen forrásokat költ el a PSG (állami vagy a piacon megkeresett pénzüket fektetik be?) ennyi pénzt, mint ahogy az sem a fair playt erősíti, hogy a klub a kiszemelt játékosoknak „kölcsön adja” a kivásárlási árukat, így a PSG-t nem kötelezheti arra az UEFA, hogy hozza egyensúlyba a túl sok kiadás miatt megboruló mérlegét.
Az FC Barcelona sem lehet épp boldog, hiába kaptak egy 222 milliós csekket, bárkivel is ülnek le beszélgetni, a licit 125 millió eurónál kezdődik. A katalánok a brazil Coutinhót hoznák el Liverpoolból, a Transfermarkt 45 millióra taksálja, a licit közben már 130 millió euró körül jár. A dortmundi Dembelével is hasonló a helyzet, őt is kiszemelte a Barca, 100 milliós üzlet lehet ez is, ha összejön. Ezekkel az összegekkel azonban sem a Liverpool, sem a Dortmund nem lehet majd boldog – bárkivel is akarnak majd üzletelni, mindenki tudni fogja, hogy tele a kassza. A jelenség ismert, csak a profi foci még nem nagyon ízlelte meg: ezt hívják úgy, hogy infláció. A Neymar üzlet felpörgette, minden klub megérzi ezt, előbb-utóbb a kicsik is.
Lassan ott tartunk, hogy egy középpályás kettőt tud rúgni a labdába, már 50 milliót is ad érte bármelyik angol csapat. 100 millió eurót korábban a világ legjobbjáért fizette ki – Coutinho és Dembelé kiváló futballisták, de ettől a szinttől még messze vannak. Az inflálódás pedig eléri majd a kisebb bajnokságokat is – a fent bemutatott dominó ugyanis szépen tovább dől majd. A szakadék még jobban fog nőni a klubok között, aminek épp azok az országok és bajnokságok isszák meg a levét, akik eddig szépen fejlődtek. A játékosok értéke nem nő, csak az értük kifizetett pénzösszeg, és ez már nemcsak az érett futballistákra igaz. Ha összejön, és a PSG valóban megveszi Mbappét, akkor a történelemben előszöt fognak 100 millió eurónál is többet fizetni egy 18 évesért.
Ennek a spirálnak is lehetnek nyertesei: a jól működő akadémiák.
A hazai akadémiai rendszer képtelen olyan topjátékosokat nevelni, akikkel kimerészkedhetne a piacra. A magyar válogatott Eb-hősinek értéke drasztikusan csökkent tavaly óta (a válogatott pedig csúfosan leszerepelt azóta Andorrában). Egyetlen kivétel van: Nagy Ádám. A Fradi tehetsége tavaly igazolt az olasz élvonalba, a Bolognához, a 1,5 millió eurós vételáron a hazai futballszakma nagy része méltatlankodott. Nagy tavaly óta 2 millió euróval növelte az árát, 3,5 milliót ér 22 évesen (és egyáltalán nem a magyar futballközegen múlott ez: fiatal korában edzői eltanácsolták a játéktól mondván, sose lesz belőle jó játékos).
A globálisan egyre nagyobbra duzzadó sportágban tehát felpörgött az infláció – elsősorban azért, mert a 2022-es vb házigazdája nem tartja be a pénzügyi fair play-t. Ez a jelenség találkozik a magyar futballal, ahol a beleölt állami milliárdok és egy sikeres Eb-szereplés ellenére, eredmény nincs. Ami még rosszabb: nem látszik, hogy fejlődés lenne. Miközben akadémiák vannak, közülük a Felcsút pedig kimelkedik.
A felcsúti klub eddig közel 27 milliárd forintnyi TAO-pénzt zsebelhetett be – ez az a pénz, amiről az állam lemondott, így a szponzorcégektől a sportklub zsebébe vándorolt.
Az állami milliárdok egy dolgot biztosan elértek: a fizetések a profi fociban gyorsabban inflálódnak, úgy tűnik, mint más gazdasági ágban. A bajnok Honvéd és a DVSC tulajdonosa is arról beszélt a közelmúltban, hogy nehéz játékost igazolni, mert magasak a fizetési igények, aki pár éve 800 ezer forinttal beérte, most 2 milliót kér. Miközben a fizetési elvárások magasak, a játékosok értéke nemigen nő – erről persze nemcsak ők tehetnek.
De lehet, hogy végül a felcsúti klubnak lesz igaza, és Sallai piaci ára eléri a 2 milliót, mert az infláció lecsorog majd az alsóbb ligákba is (más kérdés, hogyha a Felcsút tényleg pénzt akar csinálni Sallaiból, akkor most kell eladnia, jövőre ugyanis lejár a szerződése). Jelen helyzetben a 2 millió eurós ár nem tűnik reálisnak. A magyar liga legdrágább játékosa a Ferencvárosba hazacsábított, nigériai származású Kenny Otigba a maga 1,3 millió eurós árával.
Van egy olyan vonatkozás az állami pénzzel szintén jól ellátott magyar akadémiáknak, amiről keveset beszélünk. A futballista-exportra berendezkedett holland és belga akadémiák pontosan tudják, hogy a náluk nevelkedők felső 5-10 százalékából lesz csak profi játékos, a nemzetközi karrier még kevesebbeknek jön össze. Ezért ezek a műhelyek felkészítik a B-tervre is az ott játszó gyerekeket, vagyis arra, hogy mi lesz, ha nem a fociban helyezkednek el. A magyar akadémiákról – bár van ígéretes próbálkozás egy-két helyen – ez a hozzáállás fájóan hiányzik. Pláne, hogy a 12 csapatos magyar első osztályban 91 légiós játszik, ami a mezőny harmada. Hiába ömlenek a TAO-milliárdok a fociba, futballistának menni kockázatos – főleg, ha valaki komoly karriert akar épteni és nemcsak egy-két évig jó pénzt keresni.
A magyar focira még mindig igaz: többen élnek meg belőle, mint ahány embert el tudna tartani. A hibát hibára halmozó klubvezetők puhára esnek mindig – a valódi kockázatot az állam szerepvállalása miatt az adófizetők viselik.
Miközben van rá példa, hogy egy akadémiát lehet fenntarthatóan is működtetni. A román futballcsillag Hagi akadémiája, az FC Viitorul hat éve az első osztályban játszik, tavaly megnyerte a román bajnokságot. A transzferpiacon is jól áll eddig: 4,83 millió eurós pluszban vannak, a piac pedig még egy hétig nyitva. A nagyrészt sajátnevelésű első keret összértéke 13,7 millió euró, csupán három idegenlégiós van a csapatban. A Puskás Akadémia csapatának a negyede idegenlégiós, több mint 10 játékost vettek erre az idényre, a sajátnevelésű játékosok alig kapnak lehetsőéget az elsőosztályba idén visszajutott klubnál. A keret értéke Felcsúton csak 7,93 millió euró – ez amúgy a magyar mezőnyben így is a harmadik legdrágább csapat. Meg sem közelíti a Viitorul értékét.
Ne gondoljuk, hogy a foci és az állam kapcsolata csak Magyarországon ilyen „különleges”. Az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen állami és önkormányzati támogatások miatt hét spanyol futballklubot büntetett meg tavaly az Európai Bizottság – összesen 70 millió euróra. Ugyanígy kaptak büntetés belga klubok is. Az azonban nem látszik, hogy egyre nagyobb pénzeket megmozgató profi futballban meglenne az elszántság ahhoz, hogy a gyanús vagy kétes forrásból származó és így jogosulatlan előnyt biztosító pénzcsapokat elzárja. Mit is várhatnánk, amikor a világszervezet (FIFA) és az európai szövetség, az UEFA is sorozatos korrupciós botrányokba keveredik, ma már mindenki tényként kezeli, hogy Oroszország és Katar a nemzetközi szervezetek végrehajtóit lefizetve nyerte el a vb-rendezés jogát (2018-ra illetve 2022-re). Nem biztos persze, hogy mindent a piaci logikának kell irányítania – a topklubok közül csak pár olyan van, ami nyereségesen tud működni -, de ha a pályán kívül nem marad se tisztesség, se fairplay, akkor az komolyan visszaüt majd a pályán látható show-ra is. Pont arra, ami miatt a futball globális iparág lett.
