Tavaly, a faházban, ahol laktam, csak a hálószobában volt palántáknak kedvező klíma meg fény, úgyhogy ott aludtak velem két ruhaszárítón az ablak előtt – meséli Nagy Zsófia, „A fűszeres lány” márka alapítója.
A tudatossághullám teremtett igényt és létjogosultságot azokra a magyar alapanyagokból készülő, vegyszer és tartósítószer nélküli fűszerekre, amiket Zsófia webshopjában, húsz budapesti viszonteladónál és vasárnap délelőttönként a Szimpla piacon lehet beszerezni.
A fűszeres lány, amit csak lehet, maga termeszt, és kizárólag biovegyszereket használ. A levendulát, a piros paprikát és a fokhagymát más magyar kistermelőktől szerzi be, a bors, a csillagánizs és a kardamon importból van. A 2018-ban 7,9, 2019-ben 10,9 millió forintos forgalom hetven százalékát a viszonteladók, húsz százalékát a piacozás, a maradék tízet a webshop és az egyedi megrendelések adták.
Zsófia anno véletlenül került a szakmába. Érettségi után elsőre nem vették fel a vágyott grafikus szakra. Ekkor kertépítő mérnöknek jelentkezett, aztán jött az sms az eredményről, hogy gratulálnak a kertészmérnök szakhoz. Az előbbi kerteket és parkokat tervez, utóbbi növénytermesztéssel foglalkozik, és véletlenül utóbbit jelölte meg a felvételin.
Ennek ellenére beiratkozott, és végül megtetszett neki a gyógynövény szakirány. Közben a takarmányozással és állattartással foglalkozó családi cégbe is besegített, itt megragadta a vállalkozói szellem. A szak elvégzése után meg ő ragadta meg a lehetőséget arra, hogy a saját lábára álljon, pályázati pénzből földet vett, és elkezdte a munkát.
Két évig más fűszergyártóknak volt beszállítója, de a folyamatos árlenyomás miatt kiszolgáltatottnak érezte magát, ezért 2018-ban inkább létrehozta A Fűszeres lány márkát. Zsófi eddig mindent egyedül csinált: fűszertermesztés, szárítás, morzsolás, darálás, üvegcsézés, piacra járás, logó- és címketervezés. Az interjúra éppen tapétakaparásból jött. Idéntől a palánták már nem a faház hálójában nevelkednek. Zsófia a ráckevei családi nyaralót alakítja át az új főhadiszállássá. A bevétel hetven százalékát eddig viszonteladók hozták, a koronavírus okozta nyitvatartási korlátozások miatt a plázákban lévő boltok több nagyobb megrendelést visszamondtak, de a kis csomagolásmentes üzletekben pont annyira nőtt a kereslet, hogy ezt pótolja. A piacozás egyelőre kiesik, új irány, hogy már nemcsak kész fűszereket, hanem palántákat is lehet tőle rendelni. Az otthon maradás idejére jó program a kertészkedés.